Szeszenka Gabriella & Komaság Margit

 

 

Üdvözlünk a weboldalunkon

Projektünk a fenntartható fejlődésről szól és alsó tagozatos, harmadik osztályos gyerekekkel valósítjukmeg. A projekt során különböző, a tanulók aktivitását igénylő módszerekkel igyekszünk ráirányítani a gyerekek figyelmét, hogy melyek azok a körülmények, amelyek befolyásolására ők is képesek,és ezekkel szebbé, egészségesebbé tehetik saját maguk és a környezetükben élők körülményeit. Tisztázásra kerül néhány fogalom,kifejezés amelyek szükségesek a probléma minél teljesebb megértéséhez. A gyerekek olyan helyzetekkel találkoznak, amely megmutatja nekik, hogy bár egy ember környezettudatos viselkedése nagyon kevésnek tűnhet, mégis az egyes emberek viselkedésén múlik az  élhető környezet fenntartása.

Időpont

Tevékenység

Óra

Eszközök, produktum

2014. márc. 24.

Projektmegbeszélés

Naplók megnyitása

IKT táblázat kitöltése

Szófelhő készítése

1.óra  8-8.45

Napló

Számítógép

 

IKT táblázat: A jelenlegi ismeretek felszínre kerüléséhez ezt a módszert választottuk. Csoportokban dolgoztak a gyerekek, a téma a környezetvédelem volt. Sok fontos ismeretet gyűjtöttek össze az információk oszlopába. Kérdéseik több meglepetést jelentettek számunkra. Többnyire közvetlen környezetükből vették a gondolataikat és kérdéseiket, de érdekesen morális módon közelítettek a témához. Olyan kérdések foglalkoztatják őket, mint pl. az, hogyan dönthet valaki úgy, cigarettázni fog, vagy eldobja a szemetet. Ismereteiket, kérdéseiket a csoportok megismertették az osztállyal.

Információ

Amit tudok erről…

 

Kérdés

Azt szeretném tudni, hogy..

Tudás

Azt tanultam meg, hogy…

Tisztaság a környezetünkben.

A szerves hulladék komposztálása.

A holmink rendben tartása.

Szelektív hulladékgyűjtés.

Rend tartása körülöttünk.

Tiszta levegő.

Sok fa, sok oxigént termel.

A talaj és a víz  tisztasága.

Az állatok védelme.

Egészséges zöldségek és gyümölcsök.

Felveszem a szemetet.

Miért dobják el a szemetet?

Miért nem vigyáznak a környezetükre?

Miért tépik le a virágokat?

Miért ölik meg az állatokat?

Miért nem tudják megvédeni a levegő tisztaságát?

Miért nem jutott még az emberek eszébe, hogy megvédjék a Földet?

Miért hanyagolják el a természetet?

Miért ülnek a tv és a számítógép előtt olyan sokat az emberek?

Miért hanyagolják el az emberek a takarítást?

 

 

 

Szófelhő: Az IKT táblázat első két oszlopának szavait felhasználva a csoportok szófelhőt készítettek. Nagy lelkesedéssel választottak a különböző formák lehetőségei között. 

 

márc. 25.

 

Drámajáték:

Magányos királyfi

4. óra  10.55-11.40

5. óra  11.50-12.35

Napló

 

 

 

Dramatikus játék: A tiszta környezet, a személyes felelősség megéreztetése érdekében egy mese közös, játékos alakítását alkalmaztuk. A két osztályban különböző volt a játék fogadtatása. Az a-sok kevésbé voltak lelkesek a kontextus megteremtésében, különösen a tanulásban gyorsabban haladók nehezen – vagy nem is – mentek bele a helyzetekbe. A külső, szemlélődő, tanácsadó szerepeket szívesebben vették, amikor a királyfi magányosságának okait kerestük, vagy a megoldás lehetőségeit. Ezekben a tanácsokban is előkerült a moralitás, a nevelés gondolata. Meglehetős szigorúsággal vetették fel a gyerekek a szülői nevelés elégtelenségét a királyfi esetében, aki azért volt magányos, mert nem vigyázott a környezetése, megbántotta azokat, akik körülötte éltek, és felelőtlen, vagy kifejezetten bántó volt a környezetében élő állatokkal. Fölmerült bennük annak a gondolata, hogy segíthetne a királyfi azoknak, aki szegényebbek, akkor nagyobb megbecsülésre számíthatna a többiek részéről. 

Márc. 28.

Szelektív  hulladékgyűjtés,

anyagok ismerete,

felhasználási lehetőségek –tabló készítése

 

 

3. óra  10-10.45

4. óra  11.50-12.35

Mimio

Számítógépek

Projector

 

Tablók

Áttekintőtáblázat kitölltése

Napló

Plakát készítése: A közvetlen környezetünket szennyező dolgokról a csoportok plakátokat készítettek. Képeket gyűjtöttek az interneten és maguk is fotóztak olyan eseményekről, látványról, amelynek köze van a környezetszennyezéshez, vagy a környezettudatos, felelős magatartáshoz, viselkedéshez. A képeket rendezték, következtetéseket, ajánlásokat fogalmaztak meg. A plakátok egy része számítógéppel, más részük rajzolással, ragasztással készült. Külön készültek összefoglalók a talaj-, víz- és levegőszennyezésről.

Ápr. 1.

Diagnosztikus teszt

az eddigi fogalmakból

4. óra 10.55-11.40

Számítógépek

Napló

A gyerekek tesztet készítettek a WebTeszt program felhasználásával.

 

Ápr. 3.

Környezettudatos viselkedés az iskolán kívül:

Drámajáték: A mi erdőnk

4. óra  10.55-11.40

Napló

 

Drámajáték: Ezzel a játékkal az ember felelősségének megéreztetésére törekedtünk a környezetünk iránt azzal, hogy a foglalkozáson a gyerekek átérzik az állatok és növények kiszolgáltatottságát. Nagyon erős bevonódást sikerült elérni, szép megoldásokat hoztak a gyerekek annak érzékeltetésére mi történik az egyes életközösségek élőlényeivel, amikor valami embertől eredő szennyezés következtében veszélybe kerülnek. Átérezték a menekülésre kényszerülő, vagy a menekülés lehetőségével sem bíró élőlények helyzetét. A foglalkozás hitelességét növelte, hogy főiskolai hallgatók töltötték nálunk az egy hetes gyakorlatukat. Vállalták, hogy részt vesznek a játékban. Ők jelenítették meg pl. a bútorgyár igazgatóját, akinek a rendelkezésére kivágták a fákat, a fáradt olajat  a talajra öntő autóst, a vegyszert a patakba eresztő vegyi üzem vezetőjét, a figyelmetlenségből erdőtüzet okozó embert, vagy a tisztáson helytelenül viselkedő kiránduló  gyerekcsoport egyik tagját. Arra kértük őket, hogy igyekezzenek flegma válaszokat adni, hogy inspiráló legyen a viselkedésük a gyerekek számára, inspiráló további kérdések feltevésére, a meggyőzésre. Sikeres volt. A gyerekek nagyon komolyan vették a dolgot, az érveléshez felhasználták az ismereteiket, megpróbálták a felnőttek figyelmét, felelősségérzetét felébreszteni. Többen azt jelezték vissza, hogy ez volt az egyik legjobb foglalkozás a projekt eddigi idején.

 

Ápr. 4.

Szövegfeldolgozás: Lusti király szigetén

1.óra  8-8.45

Napló

Mimio

Szövegértés feladatok

 

Ápr. 8.

Környezetszennyezés:

talaj,víz,levegő

 

4. óra  10.55-11.40

5. óra  11.50-12.35

Számítógépek

Mimio

Áttekintőtáblázat kapcsolati körhöz

Napló

 

A gyerekek plakátokat készítettek a környezetszennyezés témakörében. A plakátok számítógépes programmal készültek. A kapcsolati körben változókat kerestek, majd bejelölték a változók közötti összefüggéseket.

 

Ápr. 11.

Pályázat meghirdetése,

mentorválasztás

3. óra  10-10.45

Napló

Pályázat: Meghirdettük a pályázatot, amelyben a gyerekek vagy gyerekcsoportok valami olyan dolgot készítenek, ami valamilyen környezetszennyező problémának a megoldására nyújt lehetőséget. Mentorokat választhattak és választottak is maguknak, akikkel megbeszélték a terveiket. Többen készítettek makettet a jövő városáról, ahol napelemmel működnek az autók, sok növény van, az energiát szélkerekek és napelemek állítják elő. Volt aki, egy-egy ilyen jármű makettjét készítette el. Készült vers, és képregény, amely a környezettudatos magatartás alakulásáról szól.

Május 10. 

A makettek elkészülte,a galériában megtekinthetők.

Az alábbi leírásokat készítették hozzá a gyerekek:

 

Ebben a városrészben a vonat napelemmel működik. Kettő darab ház van, mindegyik napelemes. A parkban hat darab fa van. Van egy folyó, mellette egy tó. A tó mellett van egy karám, amiben él két ló, egy malac, van benne egy istálló, itató és öt szénabála. Ahol nincs, napelem ott szélerőművel termelünk áramot. Négy darab kuka van, ebből kettő szelektív. Két darab víztornyot készítettünk.

A sok növény megakadályozza a légszennyezést és a környezetben érezzük magunkat. Az állatok közelsége megnyugtatja az embereket. Ezért környezetbarát a mi makettünk. 

 

Ebben a városrészben öt darab ház van, (ezeket kakaós és tejes dobozokból készítettük) mindegyiken napelem, valamint kert. Egy darab iskola, ami egy „parkban”van (el van kerítve és körülötte van a park). A házak között van egy kerékpárút. Egy kis tó is van az iskolával szemben. Az utak mellé rengeteg virágot készítettünk. Négy darab fa (a fákat, hogy térbe helyezzük, kis galacsinokat tettünk a lombokra) és egy darab bokrot készítettünk (a bokorra szintén galacsinokat tettünk). Az ablakpárkányokból virágok lógnak (a virágokat kilyukasztott színes papírból készítettük). A házak déli, keleti és nyugati ablakai nagyobbak, mint az északi ablakok, azért mert a délen többet süt a nap, mint északon. Rengeteg virág van. A nagyobb úton elektromos autók közlekednek. Ez a makett azét takarékos, mert hulladékokból készült minden. Ezek teszik környezetbaráttá ezt a várost (valamint a makettet).   

 

Mi egy ilyen városban szeretnénk élni, szerintem ti is.

 

Ez a makett egy környezetbarát városról szól. Öt darab házat készítettünk, ezek tején van napelem és kert. A városból kitűnik egy elektromos autó, amint éppen tölt. Készítettünk egy erdőt, vannak termőföldek, amiken paprika, meggy, borsó és eper terem. Ezek biotermések (vagyis nem permetezték). Ez a makett környezetbarát anyagokból, „hulladékból” készült. Az erdővel szemben van egy szélerőmű. A szélerőmű sok elektromos áramot termel, amit elraktároznak. Van egy elektromos töltőállomás. A sok fa rengeteg oxigént termel.

 

 



Elérhetőség

Fenntarthatóság projekt